Nagyvilág

Varufakisz szerint bosszút állnak a görög miniszterelnökön

A hitelezőkkel kötött megállapodást a versailles-i békéhez hasonlította.

A „megalázás politikájának” nevezte az egy hete lemondott görög pénzügyminiszter, Janisz Varufakisz a hétfőn megkötött megállapodást. Az ausztrál ABC rádiónak azt mondta: Alekszisz Ciprasz miniszterelnök is tisztában van vele, hogy az egyezség betarthatatlan.

Varufakisz szerint Görögország hitelezői most bosszút állnak Cipraszon. „A trojka elhatározta, hogy visszavágnak neki minden kritikájáért, nem csak azokért, amelyeket az elmúlt fél évben kormányon tett, hanem öt évre visszamenőleg. Ennek semmi köze a gazdasághoz, semmi köze nincs ahhoz, hogy talpra állítsa Görögországot. Ez egy új versailles-i egyezmény, amit Ciprasz akkor is megkeserül, ha belemegy és akkor is, ha nem megy bele” – mondta.

A volt pénzügyminiszter azt is mondta, hogy az 1967-es görög puccsot tankokkal hajtották végre, most pedig a bankokkal bontják le a demokráciát.

A versailles-i békeszerződés az első világháborút lezáró békeszerződések része volt, melyben a legyőzött Német Birodalmat háborús agresszorrá nyilvánították, területeinek egy részét elvették és jóvátétel fizetésére kötelezték.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik