Nagyvilág

Feljelentették a szexelő buszsofőrt

A svéd buszvezetőnek és partnerének nem tűnt fel, hogy más is van a járművön. Akkor kaptak észbe, amikor az utas megnyomta a leszállásjelzőt.

Azzal vádolnak egy svéd buszsofőrt, hogy menet közben szexelt egy utassal – írja a The Local svéd kiadása. Az esetnek egy nő volt szemtanúja, aki elmondta: péntek éjjel az egyik járaton a sofőrön és partnerén kívül ő volt az egyetlen utas. Azonban feltehetően nem vették észre, hogy a buszon van, mert a sofőr egyszer csak lekapcsolta a világítást és fogdosni kezdte a buszon tartózkodó másik nőt.

Akkor jöttek rá, hogy volt szemtanú, amikor az jelzett, hogy le akar szállni és a következő megállóban el is hagyta a buszt, majd a rendőrségnek jelezte a látottakat.

A városi közlekedési vállalat jelezte: a sofőr a rendőrségi vizsgálat ideje alatt is tovább dolgozhat a cégnél, igaz, addig áthelyezik máshová. A cég egyik vezetője közölte: kulcsfontosságú számukra, hogy az utasaik biztonságban érezzék magukat, de arra, hogy valójában mi történt, a rendőrségi nyomozás fog választ adni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik