Nagyvilág

Kitöréssel próbálkoztak a visszatoloncolásra váró bevándorlók Csehországban

bevandorlok(1)(960x640).jpg (Array)
bevandorlok(1)(960x640).jpg (Array)

Ötven-hatvan külföldi állampolgár megpróbálta elhagyni Belá pod Bezdezemben lévő migrációs tábort, vélhetően a fogva tartásuk ellen lázadtak fel.

“A rendőrség ura a helyzetnek. Az emberek fokozatosan visszatérnek szállásaikra. Tárgyalni fogunk velük, hogy megállapítsuk, miről volt szó. Valószínű, hogy valamilyen követeléseik vannak” – mondta Milan Chovanec belügyminiszter a televíziónak.

Nem jutottak át a kerítésen

Katerina Rendlová, a cseh idegenrendészet szóvivője szerint a migránsok az ellen lázadtak fel, hogy nem hagyhatják el a tábor területét. “Szabad elmenetelt követeltek. Megrongáltak két kaput, de a tábor kerítésén nem sikerült átjutniuk” – közölte a szóvivő.

 
Fotó: MTI (Illusztráció) 

Mint mondta, a hasonló lázadások, tiltakozások gyakoriak a táborokban. “Most is ez történt. A menekültek nem szeretnék, hogy a hatóságok kiadják őket annak az országnak, ahonnan elmenekültek” – fűzte hozzá.

400 főre bővítik a tábort

A 270 ember elhelyezésére alkalmas Belá pod Bezdezem-i táborban jelenleg azok a külföldiek vannak, akiknek a visszatoloncolásáról már döntöttek a cseh hatóságok.

A tábort a kilencvenes évek közepén hozták létre a délszláv háború menekültjei számára. A cseh belügyminisztérium a közelmúltban közölte, hogy tekintettel a jelenlegi migrációs hullámra, a tábor befogadóképességét a jövő év végéig 400-ra bővítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik