Élet-Stílus

Magyar orvosi bravúr mentette meg a 12 éves fiú életét

Itthon még nem volt példa olyan szívműtétre, mint amilyet a Gyermekszív Központ orvosai végeztek a kis Dávidon.

„A fiam pontosan érti, mi történt vele. Tudja, hogy új életet kapott” – idézte a Blikk a 12 éves kisfiú édesanyját, Keszthelyi Erikát, aki elárulta azt is, a műtét óta fiát mintha kicserélték volna. „Most végre azt csinálhatja, amit a korabeli gyerekek. Megtanult például biciklizni is” – mesélte büszkén.

Dávid 12 évvel ezelőtt egy olyan szívrendellenességgel jött a világra, aminek következtében a szívének egyik fele gyakorlatilag nem működött. A rendellenesség kihatott a fiú tüdejére is, aminek erei – mivel nem kaptak megfelelő mennyiségű vért – legyengültek és beszűkültek.

Ahhoz, hogy megmenthessék betegük életét, Dávid orvosainak rövid idő alatt egyszerre két műtétet kellett elvégezniük: új szívet kellett átültetni Dávid testébe, valamint helyre kellett hozniuk a legyengült verőereket is.

A bravúros műtétet Prodán Zsolt, szívsebész és csapata végezte: először kivették Dávid régi szívét, majd beültették az új szervet, miközben a csapat másik fele egy donor szívburokszövetének segítségével megerősítette a verőereket. Dávid szerencsére jól viselte a műtétet, és mára túljutott a kritikus szakaszon is: teste befogadta az új szervet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik