Élet-Stílus

Másfél milliót gyűjtött hajléktalan barátja műtétjére az egyetemista

A férfire, aki egy autóbaleset után került utcára, fontos műtét várna, amit nem végeznek el, míg nincs hol lábadoznia.

Négy hónappal ezelőtt Anna Loudon csak egy munka utáni kávéért akart beugrani kedvenc kávézójába. Álmában sem gondolta, hogy néhány perccel később egy olyan barátot szerez majd, aki megváltoztatja az életét. Pedig így történt: a fiatal egyetemista a boltocska előtt ugyanis belebotlott Les Gordonba, abba a hajléktalan férfiba, aki akkor már napok óta a környéken kérgetetett.

“Tudtam, hogy szeretnék neki segíteni, ezért megkérdeztem tőle, meghívhatom-e egy kávéra” – emlékszik vissza a lány, aki nem sokkal később, immár kávézás közben beszédbe is elegyedett a férfival. “Elmesélte, hogy kilenc hónappal ezelőtt, végső soron egy autóbaleset juttatta az utcára” – mondja Anna majd elárulja, Les azután vesztette el az állását, hogy a balesetben eltörte a gerincét. “A munkaadója nem akarta megvárni, míg helyrejön az egészsége.”


Pillanatok alatt barátok lettek
Kép forrása: Twitter

Mivel a sérülés miatt képtelen volt dolgozni, Les később a lakását is elvesztette, és az utcára került. “Kiderült, hogy szívműtétre lenne szüksége, de mivel nincs hol laknia és ezzel együtt lábadoznia, az orvosok nem hajlandók elvégezni a beavatkozást.” Annát annyira megdöbbentette a férfi története, hogy úgy döntött, segíteni fog neki.

Anna végül létrehozott egy GoFundMe oldalt, ahol gyűjtést kezdett a hajléktalan férfi nyitott szívműtétjéért. A jó szívű lánynak végül néhány nap alatt több mint 4000 fontot sikerült összegyűjtenie, miután egy róla és Lesről készült megható kép vírusszerűen terjedni kezdett az interneten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik