London nem igazán kulturált, és főleg nem humánus módon jelölte ki azokat a zónákat, ahol nem szeretne hajléktalan embereket látni: kicsi, de rendkívül hegyes fémtüskék jelentek meg a város egyes pontjain. Ahogy a galambokat elriasztjuk a párkányokról és erkélyekről, úgy jelzi a brit város a fedél nélkül élő embereknek, hogy az adott helyeken nem kívánatos a jelenlétük.
Aktivisták egy csoportja úgy döntött, harcba száll a defenzív építészetnek is csúfolt otromba megoldás ellen. A Space, not Spikes (Tüskék helyett Teret) tagjai szerint a tüskésítés rossz képet fest Londonról, ráadásul nemcsak a hajléktalan emberek életét keseríti meg (még jobban), hanem azokkal szemben is „ellenséges”, akik csak úgy pár percre leülnének egy-egy zugban.
Első akciójuk keretében utcai hálószobát alakítottak ki egy ilyen helyszínen: egy tüskékkel ellátott kirakatba matracot helyeztek el, amin kényelmesen el tud helyezkedni egy fedél nélkül élő ember, továbbá egy kis polcot is felszereltek, rajta néhány könyvvel, amit bárki kedvére olvasgathat.
Az aktivisták szerint ez csak a harc kezdete; addig fognak küzdeni, amíg a barátságtalan tüskék el nem tűnnek a városból.
SPACE, NOT SPIKES: Curtain Road from Leah Borromeo on Vimeo.
A bunch of idiots set out one summer’s eve to address anti-homeless spikes in public/private space by installing a sleeping and seating area complete with library on top of them.
http://betterthanspikes.tumblr.com
List of books now available at the Curtain Road Public Library:
James Meek PRIVATE ISLAND
Owen Hatherley A NEW KIND OF BLEAK
Wade Shepard GHOST CITIES
John Gledhill THE NEW WAR ON THE POOR
Bradley Garrett EXPLORE EVERYTHING: PLACE HACKING THE CITY
Anna Minton GROUND CONTROL
Danny Dorling ALL THAT IS SOLID
Lynsey Hanley ESTATES: AN INTIMATE HISTORY
Justin McGuirk RADICAL CITIES: ACROSS LATIN AMERICA IN SEARCH OF A NEW
ARCHITECTURE
Lisa McKenzie GETTING BY: ESTATES, CLASS AND CULTURE IN AUSTERITY BRITAIN
And a paper by Andrew Harris called ART AND GENTRIFICATION: PURSUING THE URBAN PASTORAL IN HOXTON, LONDON
Feel free to read, relax or retire. Just leave the books behind for the people who come after you. Thanks.