Szórakozás

80 millióból kezd új életet Gombos Edina

A TV2 műsorvezetője családjával együtt Amerikában kezd új életet, itthoni házukat is eladták.

Mint ahogyan a Best magazinra hivatkozva már megírtuk, Gombos Edina végleg Amerikába költözött a családjával. Sokáig arról beszéltek, hogy csak a kis Matteo keresztelője miatt érkeztek július 20-án Floridába, még a barátaik elől is titkolták, hogy mire is készülnek. A legnehezebb az lehetett, amikor Edina elköszönt a családjától.

“Nyilván nem volt könnyű, de ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem látják egymást. Edina szülei és testvérei is belátták, hogy ez egy páratlan lehetőség. Több mint tíz évig Alberto hozott áldozatot, hiszen elhagyta a hazáját, Kubát. Most pedig Edina teszi ugyanezt. A szüleit az vigasztalta, hogy lányuk két testvére velük marad, és az ő családjaikban is vannak unokáik. Egyébként Edina sosem csinált titkot abból, hogy ha úgy hozza az élet, akkor elhagyják az országot” – mondta a Borsnak a család egy barátja, aki hozzátette: Edina férje, Alberto így végre közelebb lehet a családjához, és átveheti a családfenntartó szerepét. 

A műsorvezető diósdligeti meseszép, kényelmes családi házát egy biztonságos, floridai lakópark társasházára cserélték fel. A lap információi szerint Edináék 80 millió körüli összegért adták el az itteni házukat, ebből kifizették a tartozásukat és új életet kezdtek kint, a tengerentúlon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik