Szórakozás

Szexpartnere zsarolja VV Évát

A valóságshow-hős hosszú időn át anyagilag is támogatta a fiút, aki most megpróbálja kellemetlen helyzetbe hozni.

VV Éva néhány nappal ezelőtt állt elő egy sztorival, miszerint szakított korábbi rendszeres szexpartnerével. Azért döntött így, mert kiderült, hogy a 31 éves férfi párkapcsolatban él és csak a pénzére utazik. Rendszeresen kért kölcsön és anyagi támogatást is igényelt, munkája pedig nem volt. Amikor a valóságshow-hős véget vetett a kapcsolatnak, a srác zsarolásba kezdett. Azt mondta Évának, hogy tönkreteszi a kapcsolatait és újságoknak adja el a meztelen képeit, ha nem fizet százezres összegeket.

Persze Éva nem fizetett, helyette a médiához fordult: a Mokka ma reggeli adásában arra kérte egykori szexpartnerét, hogy felejtse el őt örökre. A szőkeség idő közben rájött, hogy a szóban forgó férfi több más nővel is anyagi juttatások reményében volt együtt, állítólag kizárólag ebből tartotta fenn magát.

A műsorban Baukó Éva azt is elárulta, hogy amióta a szóban forgó férfi eltűnt az életéből, csak pozitív dolgok történnek vele nemcsak párkapcsolat, hanem munka szempontjából is. De persze ezek még szupertitkosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik