Szórakozás

Stohl Andrást megviseli legkisebb gyermeke hiánya

A színész éjjel-nappal dolgozik, hogy eltartsa családját, így egyéves kisfiát is alig látja.

Stohl András sokkal családcentrikusabb és saját bevallása szerint is megfontoltabb lett, mióta megszületett pici fia, Andriska. A színész azt is elmesélte, hogy a kicsi születése óta nagylányaival is szorosabb lett a kapcsolata, így már igazi nagycsaládot alkotnak.

“Nagyon aranyos a kisfiam. Már egyedül megy, és a szavakat egész ügyesen ki tudja ejteni. Szereti a pocakját, mert az első szava, amit mondott, az az volt, hogy kaja. Amióta a pici megszületett, a lányaimmal is még bensőségesebb lett a kapcsolatom. Gyakran kijönnek hozzánk. Jó nézni, ahogy anyáskodnak a pici felett. Ilyenkor mindig nagyon jókat beszélgetünk” – mesélte a Blikknek Stohl, akinek fáj, hogy kevés időt tölthet Andriskával és gyermeke anyjával.

“Ha jól számolom, akkor nyolc darabban játszom. Reggel elmegyek megcsókolgatom a picit meg az asszonyt, és a próbák és az előadások miatt van, hogy csak éjjel tizenegy fél tizenkettő körül kerülök haza. Lelkileg megvisel, hogy keveset látom a kicsit, de ez van. Teszem a dolgom, és nem siránkozom. Kihasználom az időt, és annak örülök, amit a családommal tölthetek” – mondta a színész.

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik