16.44 Jó, nem húsz perc
Hanem hatvan. De legalább elkészült.
Emlékeznek Esztergom vesszőfutására? Arra, hogy Meggyes Tamás vezényletével mit műveltek a helyi fideszesek a független Tétényi Éva polgármesterré választása után? Öt éve kezdődött az őrület, s mára jutott odáig, hogy a párt feloszlatta helyi csoportját. Villáminterjúztuk a mostani városi elnököt, az államtitkár Völner Pált. A komplett szöveg itt olvasható, az ízelítő pedig a kép alatt.
Búcsúzunk.
Most jobb lesz?
Egy csoport újjáalakulásánál az történik, hogy gyakorlatilag azok a tagok léphetnek vissza, akiket visszaengednek. Vagyis eztán várhatóan rendben lesz minden.
Kiket nem engednek vissza? A meggyesistákat?
Én nem úgy osztanám föl a régi tagságot, hogy meggyesista és nem meggyesista, hanem úgy, hogy kik együttműködőek, és kik nem azok.
Meggyessel 2013 októberében beszéltünk itt, a Parlamentben, és úgy tűnt, szánja-bánja a konfliktusos éveket.
Az nagyon jó, ha az ember maga változik. Hiszen mindenki elsősorban önmagát tudja változtatni, nem a környezetét.
Meggyest visszaveszik?
Nem tudom. Azt sem tudom, vissza akar-e lépni.
15.44 Bezárt a bazár
Az ülésnapnak vége. Mi egy frissen fotózott Lezsák-dedikációval búcsúzunk – a Ház alelnöke az ülésteremben örvendeztette meg párttársát a minap megjelent kötete aláírt példányával.
(Az imént felvettünk még egy villáminterjút – húsz perc, s jövünk vele.)
15.22 Hol tart a romák fölzárkóztatása?
Ezzel a címmel tart napirend utánit a szocialista Teleki László, arra hegyezve ki mondandóját, hogy jó, jó a közmunka, de nem az igazi.
Jut eszünkbe, ezt a videót látták?
Posted by Lásd az embert on 2015. május 14.
Jó, mi?
14.31 Bangóné nem csak ül
Föl is szólal. Balján, zárt szemhéj mögött iménti interjúalanyunk.
Amúgy az M4-es halálútról van szó, a “csökkentett műszaki tartalommal” való megvalósításról. Az útépítésben expert válaszadó, Fónagy államtitkár csöppet sem veszi komolyan szoci képviselőtársát, s olyanokat mond neki, hogy “akkor van baj, ha valaki tankönyvből akar megtanulni kerékpározni”.
14.09 Lázár megint a jenkiket üti
Míg mi a lenti villáminterjún dolgoztunk, a patkóban lepörögtek a kérdések, sőt az azonnaliknak is lassan vége. Azt azért fél füllel hallottunk, ahogy a zöld Schmuck Erzsébet érdeklődött: Orbán Viktor és Németh Lászlóné miről beszélgetett a közbeszerzések kapcsán. Válaszként Lázár János a volt amerikai nagykövet “zavaros visszaemlékezéseiről” és “keresetkiegészítő tevékenységként” végzett könyvírásról szőtt barokkos mondatot.
Háttér: Eleni Tsakopoulos Kounalakis, volt budapesti amerikai nagykövet a következőt írja könyvében: Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elmondta nekem, hogy minden héten leült Orbánnal, átnézték a középítkezési projektek listáját, és eldöntötték, melyikeknek legyen prioritása és melyik pályázatok nyerjenek.”Ha egy magyar vállalat pályázata versenyképes egy osztrák vagy német vállalatéval, akkor igen, nyerni fognak”, magyarázta (Németh Lászlóné). “Miért kellene, hogy német vállalatok építsék a magyar utakat? És ha a Közgép az egyetlen magyar vállalat, amelyik meg tudja csinálni, miért ne nyerhetnék továbbra is a pályázatokat?”
13.46 Kikaparná Kunhalmi szemét? – erre a kérdésre is válaszol villláminterjúnkban a minap a Blikk szavazásán a Ház legjobb nőjének választott Demeter Márta; ízelítő alább olvasható, a teljes interjú, melyből kiderül, ki áll a háttérben, itt kattintható.
Párttársa, Kunhalmi Ágnes lett a második a listán. Nem mondta önnek, hogy kikaparja a szemét, ha még egyszer beelőzi?
Ugyan már!
A férfiversenyt Vona Gábor nyerte. Mit szól?
Az olvasók szavaztak, elfogadom a döntésüket.
Azonosul is vele?
Ő az egyik ellenzéki párt elnöke – ilyen szemmel nézek rá. Én itt elsősorban honvédelemmel és külpolitikával foglalkozom, nem mással. És most a költségvetési vita kapcsán az egészségügyre és az oktatásra is nagyobb hangsúlyt fektetünk.
Igazán kihasználhatná a váratlan népszerűséget. Menne főzős műsorba?
Otthon szoktam főzni.
Ne is keressék a kertévék?
Hát, ha valamilyen közéleti kérdésről van szó, nagyon szívesen nyilatkozom.
Főzős műsorban csak a pörkölt vörös.
Nem tervezek sem főzős műsorban részt venni, sem szakácskönyvet kiadni.
12.58 Bezzeg Rétváriék nem szaroznak
A fideszes sorok üresek, RB mellett egyetlen államtitkártársa okostelefonozik.
12.47 Hová rohan Bangóné?
Nem tudjuk nem észrevenni, ahogy magassarkújában észvesztő tempót diktálva az ülésterem felé száguld a szocialista Bangóné. Nézzük a menetrendet – nincs a felszólalók listáján.
Fél perc múlva oldódik meg a rejtély: a tévére lesünk, s látjuk, hogy mellette ülő párttársáé, Legény Zsolté a szó.
Bangóné ülni ment be. A köztévének ül. A köztévé leülteti a szocikat!
12.43 Lesz törvény, ami megvédi a magyar ásványvízbázist?
Kérdi Sallai Róbert Benedek.
Van törvény, ami védi a magyar ásványvízbázist – válaszolja Pogácsás belügyi államtitkár.
Ezzel megvolnánk.
(Az apropó amúgy az, hogy a minap olaszok vásárolták meg a Szentkirályit.)
12.21 Rétvári államtitkár nem hallgat Orbán szavára
Bár pár hete maga a miniszterelnök beszélt arról, hogy immár nem ér visszamutogatni a balos kormányok bénázásaira, Rétvári államtitkár ragaszkodik sok éves érvrendszeréhez: bármivel fumigálja őt egy ellenzéki, rögtön elmúltnyolcévezik.
Most éppen a jobbikos Egyed Zsolt ecseteli, mily nevetséges bérért dolgoznak a kórházi alkalmazottak, különösen a nővérek, s erre reagál úgy Rétvári, hogy a szocialisták vették el az egészségügyiek tizenharmadik havi juttatását.
11.59 Elborít minket a szemét – ez a hosszú távú építkezés
A szoci Heringes Anita kifogásolja, hogy a kormány a rezsicsökkentéssel ellehetetlenítette a lakossági hulladékot szállító, feldolgozó cégeket, s ennek az lesz a vége, hogy elborít minket a trutyi.
“A közszolgáltatásban hosszú távú építkezés zajlik.” Ez az államtitkári válasz.
Immár a kérdéseknél tartunk. (A válaszoknál még nem.)
11.51 Sokkal jobb
Júniusra elfogadott kötségvetése lesz az országnak, és ez nagyon jó a magyar embereknek, ugyanis ezáltal kiszámíthatóvá válik az életük.
Igen, ettől.
Két fideszes államtitkár, Völner Pál és Tállai András veregeti verbálisan egymás vállát.
Megtudjuk, ez az elmúlt évek “legrövidebb költségvetése”. És ez vajon jó?
11.47 Készülődik a Jobbik
11.39 Családi csődvédelmet akar a KDNP
Erről nyújt be törvényjavaslatot a párt – most számol be róla Harrach Péter.
Éééés! Rétvári államtitkár támogatásáról biztosítja a “nagyon komplex javaslatot”. Ez csak jobb lehet, mint a vasárnapi zárva tartás ideája.
11.29 Nemzeti, nem nemzeti
Uram-bátyám, herdálás a közbeszerzésekben – ez van most. De ha egyszer “nemzeti miniszterelnöke” lesz az országnak, minden megváltozik. A jobbikos Szilágyi György ívét zanzázhatjuk így.
11.19 Nő a dolgozói szegénység
Ezen mereng a szocialista Burány Sándor, plusz azon, hogy a most formálódó jövő évi költségvetés cserben hagyja az embereket.
Kitalálják, mit válaszolt Tállai államtitkár? Bingó! Nem a fideszes büdzsé hagyja cserben a szegényeket, hanem még a balos kormányok voltak ily besték.
Nekünk is mindjárt leesik a hajunk.
11.11 Szél haja bajban van
Gumicsontot rág Szél Bernadett, azt állítja, állami, KLIK-es állásokból sorra rúgnak ki dolgozókat, hogy aztán akár őket, akár másokat közmunkásként akalmazva ugyanarra a melóra spóroljanak a „dolgozó kisembereken”.
Pogácsás Tibor államtitkár nem tud ilyen cserékről. Szél úgy rázza fejét megrökönyödésében, attól tartunk, leröpül a haja.
11.09 Hétfő van
B-hét van a t. Házban, méghozzá hétfői típusú ülésnap ezen a keddi napon, ugyanis tegnap NATO-közgyűlés foglalta el a Házat, így csúszik a program. Napirend előttikkel melegít az a tucatnyi képviselő, aki beméltóztatott a patkóba.
Ma dönt a Ház Hende Csaba és Vadai Ágnes mentelmi ügyében. Lesz szó egyebek mellett mentőállomásról, a debreceni menekülttáborról, halálbüntetésről, brókerbotrányról, Paks2-ről, azbesztről.