Belföld

Figyeljen oda: csapdát állított a BKV

ellenőrök (Array)
ellenőrök (Array)

Elévült pótdíjakat akarnak behajtani, kihasználva egy jogszabályt. Még akkor is megszívhatja, ha valaki más diktálta be hamisan az adatait.

120 ezer felszólítást küldött szét postán a BKV, melyek jelentős része már elévült pótdíjra hivatkozik – írja az Index. Egy facebookozó azt írta: egy semmiből előbukkant, négy évvel ezelőtti, alá sem írt büntetést akart rajta behajtani a BKV, egy ezeréves diákigazolvány adatai alapján.

A társaság a sokszor csak bediktált kamuadatok alapján fennálló, ősrégi pótdíjköveteléseinek behajtásába fogott – ezek szinte mindegyike 2012 előtti, hiszen 2012-től a BKK intézte a követeléseket. Ott viszont leállították az elévült követelésekkel való zaklatást, mert többe került, mint amennyi hasznot hozott.

Az Index megkeresésére a BKV azt a meglepő választ adta, hogy

az elévülés nem zárja ki az önkéntes teljesítést.

A portál által megkérdezett jogászok szerint a társaság arra a jogszabályra játszik rá, hogy ha a felszólító levél után küldenek egy fizetési meghagyást és azt 15 napon belül az utas nem vitatja, végrehajthatóvá válik, még akkor is, ha elévült, vagy épp csak valaki más bediktálta a pótdíjazott nevét.

Ha valaki fizetési felszólítást kap, mindenképp vegye át, mert ha nem teszi, egy idő után akkor is beáll a kézbesítési vélelem. Átvétel után kifogást kell emelni az Akácfa utcai pótdíjazási irodában, postai úton a BKK Zrt. Pótdíjkezelés 1241 Budapest, Pf. 200 címen, a +36 1 3 255 255-ös telefonon, valamint mailen a potdijkezeles@bkk.hu címen. Ha viszont jogos, nem lejárt büntetést kapott, jobban teszi, ha befizeti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik