Belföld

Itt a jelentés, ami éket verhet a Jobbik és Oroszország közé

Az európai neonáci veszélyről szóló jelentésben említi negatív példaként a Jobbikot az orosz külügyminisztérium. A radikális párt panaszt tesz a moszkvai diplomáciai testületeknél.

„Számos európai országban láthatjuk a náci ideológia és értékek terjedését. A radikális nacionalisták éledeznek.” – írja Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere annak a 120 oldalas jelentésnek az előszavában, amelyben a moszkvai külügy a második világháború lezárásának 70. évfordulója alkalmából az európai neonáci veszélyre figyelmeztet. A moszkvai vezetés kommunikációjában egyáltalán nem új elem a náci veszéllyel való riogatás. A kelet-ukrajnai beavatkozást gyakorlatilag teljes egészében azzal igazolták odahaza, hogy Kijevben fasiszták jutottak hatalomra, akik az orosz kisebbséget fenyegetik.

De ez a jelentés elsősorban nem Ukrajnáról, hanem Európáról szól. Végigveszik benne, hogy mely országban mely szervezetek tevékenységét tartják aggasztónak. Ez eddig még nem is lenne érdekes, csakhogy a moszkvai külügyi tárca olyan szélsőséges pártoknak megy neki, amelyek eddig Oroszország európai szövetségeseinek gondolták magukat.

Kap hideget-meleget többek között a belga Vlaams Blok, a dán Danskernes Parti, a német Nemzeti Demokrata Párt (NPD), illetve a Brit Nemzeti Párt (BNP) is. Vagyis épp azokat a szélsőjobboldali pártokat ekézi most Moszkva, amelyek márciusban még szívesen látott vendégek voltak Szentpéterváron, ahol az orosz miniszterelnök-helyettes, Dmitrij Rogozin szervezett nekik konferenciát. Emlékezetes, hogy a 150 szélsőjobboldali párt részvételével tartott találkozó végén a résztvevők közös nyilatkozatban sürgették az Oroszország elleni uniós szankciók visszavonását.

Az EU Observer megkérdezett több oroszbarát szélsőséges pártot, hogy nem zavarja-e őket a „lenácizás”. Filip Dewinter, a Vlaams Blok egyik tagja azt mondta az uniós hírportálnak, hogy sokkolta az orosz külügyi jelentés, és megkéri majd Rogozint – akit jó barátjának tart -, hogy korrigálják. Udo Voight, az NDP EP-képviselője is meglepődött, mert amikor Szentpéterváron járt, még nem nevezték neonácinak – mondja. Hasonlóan nyilatkoztak az említett dán és brit szélsőjobboldali pártok képviselői is.  

A szentpétervári szélsőjobbos kongresszusra a Jobbik is meghívást kapott, de az épp néppártosodó magyar radikális párt a résztvevők vállalhatatlanságára, illetve a március 15-i ünnepi készülődésre hivatkozva visszautasította az invitálást. A Jobbik oroszbarátsága ugyanakkor közismert: az ukrán konfliktusban Vlagyimir Putyin orosz elnök pártját fogják, és egyedüli magyar pártként küldtek megfigyelőket a nemzetközileg elítélt krími és kelet-ukrajnai függetlenségi népszavazásokra. Ráadásul a Jobbik az egyetlen magyar párt, amelynek egyik tagja ellen felmerült a gyanú, hogy Oroszországnak kémkedett.

Ebben a kontextusban különösen érdekes az orosz külügyminisztériumi jelentés Magyarországra vonatkozó része. A fejezetet két idézettel kezdik, az egyik Mesterházy Attilától származik, aki szerint a rasszizmus széleskörűen elterjedt az országban, a másik Fellegi Tamás volt fejlesztési minisztertől, aki egyszer azt nyilatkozta: éles határvonal húzódik a fősodorbeli magyar pártok és a radikális nacionalista Jobbik között.

Ezt követően az orosz külügyminisztérium jelentése megjegyzi, hogy a Jobbik a romák és zsidók elleni kirohanásairól ismert, felsorolják a párthoz közeli szélsőséges szervezeteket, majd aggodalmukat fejezik ki a Horthy-kultusz miatt.

Megkérdeztük a Jobbikot, hogy őket nem zavarják-e a leírtak. A párt sajtószolgálatától azt a választ kaptuk, hogy nagyon is. Szerintük „a jelentésben foglaltak tévedésből és tájékozatlanságból eredhetnek, annak stílusa és tartalma a nyugati, atlantista média hozzáállását és fogalomhasználatát idézi”.

A Jobbik szerint jobb esetben félrefordítás miatt írhatta például azt az orosz külügyminisztérium, hogy Magyarországon engedélyezték 2013-ban a horogkeresztes jelképek használatát, illetve, hogy az ügyészségi felelősségre vonás miatt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomból ifjúsági és sportegyesület lett, valamint hogy SS-katonáknak követeltek szobrot állítani a Szabadság téren. Az anyag miatt a Jobbik tiltakozni fog az orosz diplomáciai testületeknél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik