Belföld

Áder János ismét szerelmet vallott a természetnek

Szögesdrótok helyett már túrázók lepik el a magyar-osztrák-szlovén hármas határt.

„A természet szeretete és tisztelete is összeköti egymással azokat, akik a magyar-osztrák-szlovén határtérségben, három ország és három nemzeti park találkozási pontján élnek” – mondta Áder János köztársasági elnök kedden a hármashatár-emlékhelyen, ahol az Európai Nemzeti Parkok Napja alkalmából osztrák és szlovén kollégáival, Heinz Fischerrel és Borut Pahorral találkozott.

Áder beszédében emlékeztetett arra, hogy a hármashatáron lévő emlékkövet 1922-ben avatták fel, de a második világháború után évtizedekig nem volt szabad errefelé járni. „Ma már nem szögesdrót választ el egymástól, hanem háromnyelvű információs táblák igazítják útba a csodálatos természeti környezetben túrázókat” – állapította meg Áder.

Az osztrák államfő, Heinz Fischer is hangsúlyozta, hogy természetbarát, hosszú évtizedek óta szószólója a természetvédelemnek, Borut Pahor pedig megköszönte mindenkinek, hogy gondoskodik erről a területről, ami szerinte küldetést jelent és békés jövőt, szép együttélést vetít előre az ott élőknek. Utána persze koccintottak is.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik