Sport

Száz nap múlva rajtol az ország legnagyobb futóeseménye

A 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált október 2-án, vasárnap rendezik a fővárosban. A viadalnak az elmúlt 25 évben közel 190 000 résztvevője volt.

A Budapest Sportiroda (BSI) rendezvénye számos indulási lehetőséget kínál a futók számára. A klasszikusnak számító, 42 kilométeres maratont egyéni indulók, illetve öt- és háromfős váltók – ekiden és staféta – teljesíthetik.

A SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon 30 kilométeres táv is futható, mint ahogy 7 kilométeres minimaratoni indulásra szintén lesz lehetőség. A szervezők a verseny programjába beiktatnak rövidebb távokat és gyaloglást is, amelyek leginkább a családok, gyerekek és idősebbek számára kínálnak sportolási lehetőséget. Az ország legnagyobb futóeseményén számos sport- és szabadidős program, alapítványok, civil szervezetek és kiállítók várják majd az érdeklődőket.

A futófesztiválhoz kapcsolódóan több programot és akciót szervez a BSI: adománygyűjtést hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő emberek számára, véradást, szurkolói programokat és kulturális intézményekben igénybe vehető kedvezményeket nyújtanak a résztvevőknek és érdeklődőknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik