Belföld

A kormány felfüggeszti a menekültek visszafogadását

menekult(430x286).jpg (Array)
menekult(430x286).jpg (Array)

Magyarország egyoldalúan felfüggeszti a Dublin III. rendeletet, így nem lehet majd visszatoloncolni azokat, akik rajtunk keresztül jutottak el az EU-s tagállamokba.

Az osztrák Die Presse nyomán ír arról az Index, hogy a döntésről már tájékoztatta is az osztrák külügyminisztériumot Perényi János, hazánk bécsi nagykövete. Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig megerősítette a felmondás tényét.

A Dublin III. felmondásával Magyarország területére nem lehet majd visszatoloncolni azokat, akik az országon keresztül jutottak el Ausztriába, Németországba vagy más EU-tagállamba. A lap szerint Perényi azt írta közleményében, hogy technikai okok miatt szükséges a rendelet felfüggesztése, a kormányszóvivő ezt azzal egészítette ki, hogy mindez csak átmeneti.

“Mindannyian európai megoldást szeretnénk, de védenünk kell a magyar érdekeket és a magyar lakosságot is” – nyilatkozta a lapnak Kovács, majd hozzátette, 2500 menekült befogadására van kapacitás, 3000-en vannak, ez a csónak megtelt, Magyarország képtelen több tízezer ide visszatoloncolt migránst ellátni.

A lapnak sikerült elérnie Perényi nagykövetet is, ő azt mondta, sajtóbeszélgetésen fogadtak osztrák újságírókat a nagykövetségen, itt megjelent Kovács kormányszóvivő és bejelentette: a kormány megítélése szerint az ország befogadóképessége nem bír el több menekültet, ezért függesztjük fel ideiglenesen a Dublin III-t.

Időközben megjött a hivatalos közlemény is, amiben azt írják, “technikai okokból, határozatlan ideig a folyamatban lévő ügyekben felfüggeszti “a Magyarországra irányuló dublini transzferek fogadását” – a menekültek visszafogadását más uniós országokból – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

A közlemény szerint erről az illetékes a DubliNet rendszeren keresztül tájékoztatta Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Lengyelország, Luxemburg, Németország, Norvégia, Olaszország, Svédország és Szlovákia hatóságait.

Hozzátették, hogy az illegális bevándorlással érintett uniós tagállamok közül a legleterheltebb Magyarország erején felül veszi ki részét a helyzet kezeléséből, az ország kimerítette a rendelkezésére álló kapacitásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik