Belföld

Tavaly többen vallották inkább romának magukat

Míg 2012-ben a romák 33 százaléka vallotta magát elsősorban romának magát, addig ez az arány 2014-ben 45 százalékra nőtt – 47 százalékukat érte negatív megkülönböztetés.

A TÁRKI Monitor vizsgálat során a válaszadóknak lehetőségük volt etnikai identitásuk meghatározására, ami alapján. 2014-ben a válaszadók 4,6 százaléka vallotta magát első- vagy másodsorban cigány/roma származásúnak.

2012 és 2014 között megnőtt a magukat elsősorban romának vallók aránya: míg 2012-ben a cigány/roma származásúak 33%-a, addig 2014-ben 45%-a vallotta magát elsősorban cigány/roma származásúnak.

 
Fotó: Neményi Márton 

2012-ben a cigány/roma származást elsődleges identitásként választók között nagyobb arányban voltak a hátrányos helyzetű régiókban élők és a magasabb iskolai végzettségűek. Ez jellemző a 2014-es adatokra is, a magukat elsődlegesen cigánynak/romának érzők Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon élnek inkább, míg a másodsorban cigány/roma identitásúak Észak-Alföld mellett főleg Közép-Magyarországon és Budapesten laknak.

Hasonlóan a 2012-es adatfelvétel eredményeihez, 2014-ben is azok, akik elsődleges identitásként magukat cigányként/romaként jelölték meg, nagyobb arányban sorolták magukat inkább az alsó társadalmi osztályba tartozók közé, illetve alacsonyabb jövedelemmel rendelkeztek, mint azok, akiknek a cigányság/romaság inkább másodlagos identitásként volt jelen.

Hátrányos megkülönböztetés a cigányok/romák 47 százalékát érte etnikai hovatartozása miatt, és ennek kétszer nagyobb a valószínűsége a magukat elsődlegesen cigánynak/romának vallók között, mint azok esetében, akik számára a cigány/roma identitás a második helyre sorolódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik