Gazdaság

Az új Simicska építhet valamit Ózdon

Garancsi-Istvan(210x140).jpg (Array)
Garancsi-Istvan(210x140).jpg (Array)

A Market Építő Zrt. nyerte a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet új módszertani központjának kivitelezésére kiírt pályázatot, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég a komáromi kikötő fejlesztését is elnyerte. A két projekt összesen több mint 1,5 milliárd forintba kerül.

Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot szeretne a kormány, és erre az egykori ózdi erőmű épületét nézték ki. Egy korábbi kormányhatározatból kiderül, hogy a kiemelt projektre 927 millió forintot különített el a kormány – ennyiből tervezték felújítani az ipari műemléknek minősülő Fúvógépház 2800 négyzetméteres épületét – írta az Origo.

A Közbeszerzési Értesítőben megjelent hirdetmény szerint a Garancsi István nagyvállalkozó érdekeltségi körébe tartozó Market Építő Zrt. nettó 979 millió forintot nyert az ózdi központ kivitelezésére. Az épület a Market honlapja szerint az 1990-es évek óta kihasználatlanul áll Ózd ipari negyedében. A cég szerint az épület rekonstrukciójára a Marketnek 160 napja van.

Garancsi István és Orbán Viktor / MTI

Szintén a Market végezheti a komáromi kikötő fejlesztését, amelyre nettó 580 millió forintot nyert el a cég, derült ki az értesítőből. A vállalkozás honlapja szerint még idén átadják a felújított kikötőt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik