Kétmilliárd forint költséggel lakópark épül Zalaegerszeg közelében. Molnár Sándor ügyvezető igazgató elmondta, a magas komfortfokú és esztétikus megjelenésű lakóparki otthonok négyzetméterenként 195-200 ezer forintba kerülnek. A betelepülők első, 30 lakásos egységét várhatóan október végéig, a további 188 lakást pedig folyamatosan, 2005 második felére adják át.
Tóth Istvánné, az 1030 lakosú község polgármestere hangsúlyozta, Teskánd kedvező fekvése, környezete, teljes infrastruktúra és intézmény ellátottsága alapján a letelepülők egyik kedvelt helye lett, ezért is támogatta az előző és a mostani képviselő testület a beruházási társaság lakópark-építési indítványát.