Gazdaság

Húsos állami támogatást vizsgálhat Brüsszel

húsipar  (Array)
húsipar  (Array)

Vizsgálódnak a magyar húsüzemek állami támogatása miatt - erősítette meg a hvg.hu-nak az Európai Bizottság illetékese. Formális eljárás még nincs, de megkeresték már a kormányt.

A kormány 2013-ban állami milliárdokból mentette meg a pápai, a gyulai és a kaposvári húsgyárat. A három üzem kormányzati kistafírozása a tiltott állami támogatás gyanújának tipikus esete, és a cégek eredményein ma már jól látszik, hogy épeszű piaci befektető egyikre se adott volna milliárdokat – nem úgy, mint a kormány.

Kiderült, hogy a bizottság rajta van az ügyön, a magyar húsos cégekkel kapcsolatban már vizsgálódnak – erősítette meg a testület mezőgazdasági ügyekben illetékes szóvivője, Daniel Rosarió a hvg.hu-nak. Formális eljárás ugyan nem indult még, de Brüsszel hivatalosan megkereste a magyar hatóságokat, és további részleteket kért az ügyben. Ennek alapján még simán lehet uniós szankció a történetből. Hasonló tiltott támogatásra bukkant a bizottság korábban a Malévnél is, ami hozzájárult a légitársaság bedőléséhez.

A veszteséges cégek nem azért kaptak pénzt, mert jó üzleti lehetőséget jelentettek, hanem inkább azért, mert éppen így diktálták a kormány és az érintett önkormányzatok politikai érdekei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik