Belföld

Szijjártó megmondta, hogy kéne az európai vezetőknek viselkedni

Sőt, azt is megmondta, hogyan kellene az európai értékek szerint viselkedni. Szlovéniában gyűlt össze a térség politikai pereputtya.

Mára világossá vált, hogy egyes európai vezetők az európai értékekkel és érdekekkel ellentétesen viselkednek, amikor a bevándorlási kihívásokkal kell szembenéznünk – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter az MTI-nek a szlovéniai Bledben rendezett stratégiai konferencián kedden.

Szijjártó Miro Cerar szlovén miniszterelnökkel, Karl Erjavec szlovén külügyminiszterrel, illetve Daniel Mitov bolgár és Nikola Poposzki macedón külügyminiszterrel is találkozott.

Szijjártó az utóbbi napokban nekiment fél Európának, a francia és az osztrák követségekről is bekéretett diplomatákat az előbbi ország külügyminiszterének és az utóbbi kancellárjának Magyarországot ekéző nyilatkozatai miatt.

Magyar Levente is beszólt

Hasonlóan keményeket szólt Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár a szájával szintén kedden. Szerinte Magyarországnak határozottan vissza kell utasítania minden olyan vádat, miszerint a bevándorlók ügyében nem elég, amit tesz. Magyar délután beszélt a budapesti osztrák nagykövetség ügyvivőjével

Az államtitkár kijelentette: 24 órán belül már a második szövetséges és baráti ország kormányánál kell eljárniuk amiatt, hogy minősíthetetlen kifejezésekkel illetik Magyarország bevándorlási politikáját. Ezt ráadásul olyan országok teszik, amik Magyarországnál nagyságrenddel kisebb mértékben szembesülnek “azzal a rettenetes nyomással”, amit az illegális migráció jelent.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik