Sport

Nagyszerű magyar pókersikerek Barcelonában

Augusztus utolsó két hetében rendezik az EPT Barcelona pókeres versenysorozatot, mely a magyar játékosok számára is népszerű célpont, hogy tehetségüket megmutassák, és nagy nyereményekre tegyenek szert.

A helyszín az impozáns Casino Barcelona, ahol számos futballsztár is feltűnt már az elmúlt években, például az FC Barcelona két kiválósága Neymar és Piqué is a kártyaasztalokhoz ült már párszor. Itt vették fel a pókerarcot hazánk legkiválóbb zsugásai is, akik az első héten jó pár sikert arattak.

A legnagyobb az aggastyán Kamarás Péter nevéhez fűződik, aki tiszteletre méltó kora ellenére fiatalokat megszégyenítő kitartásról tett tanúbizonyságot. Az 330 eurós Barcelona Cup több mint háromezer fős mezőnyében ugyanis bejutott a döntő asztalra, ahol egészen a harmadik helyig menetelt, amiért nem kevesebb mint 46 900 eurót zsebelhetett be.

Hazánk legsikeresebb online játékosa, Traply Péter is kivette a részét az eredménylistából, ő az ESPT Barcelona főversenyén jutott a 22. helyig, amiért 16 500 eurót kapott. Az eddigi legsikeresebb játékosunkat Drágár Péternek hívják, aki először ezüstérmet szerzett egy 2 ezer eurós mellékversenyen és nyert 37 600 eurót, majd a fináléról nem sokkal lemaradva végzett a 11. helyen az ESPT Barcelona High Roller eseményén, amiért 23 ezer eurót vehetett át a kifizetésnél.

Három játékosunk négy eredménye összesen 124 ezer eurót ért eddig, amit ha átváltunk forintra, akkor az kis híján 40 millió forintot jelent, ami igazán elismerésre méltó teljesítmény, amin akár tovább javíthatnak kártyásaink a sorozatból hátralévő négy nap során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik