Nagyvilág

Neonácik gyerekeket vizeltek le egy berlini vonaton

A két neonáci egy nőre és a vele lévő két kisgyerekekre támadt rá.

Rasszista támadás miatt vettek őrizetbe a berlini rendőrök két férfit, akik még szombat este inzultáltak egy dél-kelet európainak látszó nőt és két gyerekét – jelentette a német sajtó. A két férfira a többi utas hívta ki a rendőröket, miután náci szlogeneket skandálva kezdtek el ordibálni a családdal, „menedékkérőknek” nevezve a nőt és gyerekeit, akiket a biztonság kedvéért még le is zsidóztak.

A két neonáci közölte velük, hogy ők „nem árják”, valamint azt is tudatták, hogy ők ketten viszont „a felsőbbrendű fajhoz tartoznak”. Majd egyikük azzal adott nyomatékot ezen kijelentésüknek, hogy elővette péniszét, majd levizelte a két gyereket, akik közül az egyik nagyjából ötéves, a másik pedig 15 éves volt.

Az eset a 41-es S-Bahn vonalon történt. A két neonáci a Landsberger Alle állomsáon szállt fel, és két megállóval később már rendőrök várták őket, és leszállították a két férfit a vonatról. A megtámadott család továbbutazott. A rendőrség közlése szerint a harmincas éveik elején járó férfiak részegek voltak az eset idején. Nagyjából hat-nyolc sör lehetett bennük.

A két férfinek nem ez volt az első ügye a rendőrséggel. A német sajtóban megjelent beszámolók szerint a rendőrük „erőszakos szélsőjobboldali bűnözőkként” tartja őket számon, és egyebek mellett rablás, súlyos testi sértés, lopás, megfélemlítés és tiltott önkényuralmi jelképek birtoklása van a számlájukon. A gyerekeket levizelő férfinak emellett még gyújtogatási ügye is volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik