Belföld

A Fidesz bevonná a hadsereget is a menekültügy kezelésébe

Németh Szilárd rezsibiztos szerint az erről szóló szavazáson az dől el, melyik képviselő támogatja a „magyar embereket” és melyik „a Magyarországra illegálisan érkezőket”.

A Fidesz lehetővé tenné a honvédség bevetését határvédelmi és a bevándorlással kapcsolatos feladatokra – közölte Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke. Elmondta: szeptember elsejére összehívták a nemzetbiztonsági és a honvédelmi bizottság együttes ülését, amelyen előterjesztik az ezzel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatot.

Németh közölte: a határozati javaslat parlamenti elfogadásához kétharmados felhatalmazásra van szükség, így azt „a Fidesz-KDNP-frakción kívül másoknak is támogatniuk kell”. Szerinte a szavazáson az derül ki, hogy „kik azok a parlamenti képviselők, akik a Magyarországra illegálisan érkezőket támogatják a magyar emberekkel szemben”.

Arra a kérdésre, hogy támogatják-e a Jobbiknak a honvédség mozgósításával kapcsolatos alaptörvény-módosítási javaslatát, Németh azt mondta: minden lehetőséggel úgy kell számolni, hogy vagy megteremtik annak jogszabályi feltételét, vagy a már érvényben lévő törvényi feltételek alapján döntenek róla.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik