Belföld

Családokat kellett kiköltöztetni az omladozó löszfal miatt Dunaszekcsőn

Két családnak el kellett hagynia otthonát a napokban ismét omlásnak induló löszfal miatt a baranyai Dunaszekcsőn.

A mohacsiujsag.hu szerint Faller Jánosra, a település polgármesterére hivatkozva azt írta: a Várhegy közelében lakó emberek a rokonaikhoz költöztek. A Mohácsi Újság.hu-nak egy a helyszínt kiválóan ismerő szakember azt mondta: a löszfalnál régóta tapasztalnak mozgásokat. Ezek sokáig láthatatlanul zajlottak, most azonban már a felszínen is nyomon követhetők.

Hozzátették, egyelőre nem tudni, pontosan mikor, s mi fog történni, azaz lesznek-e omlások, vagy lassan megy végbe a suvadás, de a folyamat során jelentős mennyiségű, akár félmillió köbméternyi föld is megmozdulhat. A hírportál utalt arra, hogy szakemberek folyamatosan szemmel tartják a Várhegyet, mivel a területrészen, illetve annak közvetlen közelében már évszázadok óta rendszeresek a felszínmozgások.

A legújabb jelenségek 2007 őszétől zajlanak, amit a terepi ellenőrzések és az elmúlt évek geológiai méréseinek eredményei is igazolnak. A Mohácsi Újság.hu korábban arról is írt, hogy a löszfal kiemelten védett, római kori régészeti lelőhelyet is veszélyeztet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik