Belföld

Tovább szélesedik a méhnyakrák elleni védőoltást megkapók köre

Az ősszel induló tanévben is lehetőséget kapnak a hetedik osztályos lányok arra, hogy méhnyakrák elleni ingyenes védőoltást kapjanak.

Az ehhez szükséges beleegyező nyilatkozatot 2015. szeptember 11-ig kell kitölteni és leadni. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tájékoztatása szerint a hazai méhnyakrák-megelőzési program részeként a múlt év őszén bevezetett, a humán papillomavírus (HPV) elleni térítésmentes, önkéntes védőoltásra a 2015/2016-os tanévben is azok a lányok jogosultak, akik az iskola 7. évfolyamát végzik.

A méhnyakrák elleni védőoltást – az előző tanévhez hasonlóan – az idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első oltás októberben, a második 2016 áprilisában lesz esedékes. Az iskola-egészségügyi szolgálat védőnője gondoskodik arról, hogy a tájékoztató anyagok és a nyilatkozat megtételéhez szükséges dokumentum a szülőkhöz időben eljusson.

Az ÁNTSZ azt írta: az elmúlt tanévben Magyarországon 38 ezer magyar családban döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és kérik a védőoltást a több mint 46 ezer jogosult közül. A szülőket az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni, a nyilatkozatok 99,3 százaléka érkezett vissza a védőnőhöz, és a jogosultak 77,5 százaléka kérte az oltást, további 5,6 százaléka pedig már korábban megkapta azt.

Emlékeztettek arra, hogy a méhnyakrák elleni védőoltás a HPV azon két típusa ellen nyújt védelmet, amely a méhnyakrákok 70 százalékának kialakulásáért felelős. Ezért az ÁNTSZ javasolja a védőoltás beadását, és kéri a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel.

Az ÁNTSZ szerint az, hogy a méhnyakrák elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot sikerült elérni Magyarországon, nagyban köszönhető az iskolavédőnőknek és iskolaorvosoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik