Nagyvilág

Na, akkor mégsem lesz háború a vízért

Régóta riogatnak a vízhiány miatt indította háborúkkal, ami a ugye a klímaváltozás egyik véres következménye lesz. Pedig elenyésző az esélye.

Nem fog beteljesülni a jóslat, hogy az államok sorra indítanak háborút az egyre szűkösebb természeti forrás, a víz miatt – jelentette ki Therese Sjomander Magnusson, a stockholmi nemzetközi vízügyi intézet (SIWI) igazgatója.

Bár a vízellátás biztosítása nemzetbiztonsági és gazdasági szempontból is alapvető fontosságú, az utóbbi fél évszázadban csak hét esetben tört ki fegyveres konfliktus államok között, miközben több mint kétszáz megállapodást és szerződést kötöttek a határ menti vizek hasznosításáról.

A népességnövekedés és a klímaváltozás valóban vezetett konfliktusokhoz a vízhez való hozzáférés miatt, de azok is inkább országokon belül, például gazdálkodók és állattenyésztők között törtek ki – mutatott rá a SIWI intézet igazgatója.

A víz miatti egyeztetések szükségessége “kényszerítette” például tárgyalóasztalhoz Izrael, Jordánia és a Palesztin Hatóság képviselőit is, mivel a Jordán folyó érinti a határaikat. “Valójában ez volt az az egyetlen közös fórum, ahol ezek az országok találkozhattak az utóbbi években” – hangsúlyozta Therese Sjomander Magnusson, a stockholmi nemzetközi vízügyi intézet igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik