A Világgazdaság szerint újabb 25 értékesítési pont megnyitását tervezi a Magyar Államkincstár országszerte a következő hónapokban, így a lakossági ügyfelek már közel nyolcvan helyen vásárolhatnak majd állampapírokat.
A lap keddi írása szerint az új ügyfélszolgálatokból 4-5 nyílna Budapesten és Pest megyében.
Emellett szeptember 7-től bővítik az elérhető szolgáltatások körét is. Ezek közül a lap fontos változásként emeli ki, hogy a kincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatán, illetve postai vagy elektronikus úton benyújtott formanyomtatványok segítségével lehetővé válik állandó újrabefektetési megbízás rögzítése ugyanazon típusú állampapírra. Így egy megbízással el lehet érni, hogy az adott értékpapírt lejáratkor automatikusan újra lekössék.
Az újabb értékesítési pontok megnyitása és a szolgáltatások fejlesztése révén tovább nőhet az állampapírok népszerűsége a lakossági befektetők körében – írta a lap, megjegyezve, hogy az eddig elért eredmények sem tekinthetők rossznak: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint június végén már meghaladta a 2700 milliárd forintot a háztartásoknál lévő állampapírok állománya, amely 17,5 százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.