Élet-Stílus

Esélyt kapott a teljes életre a kisfiú, aki három pénisszel született

A kétéves gyerek szülei állítják, hála egy hatórás műtétnek, fiuk épp olyan életet élhet, mint bárki más.

A kisfiú, akinek nevét a család kérésére nem hozták nyilvánosságra, a közelmúltban egy úttörő műtéten esett át, mely során a sebészek eltávolították mindkét „felesleges” péniszét. Ahogy az a helyi sajtó beszámolóiból kiderült, a kétéves kisfiú jól viselte a hatórás műtétet, már lábadozik, és ha ilyen ütemben gyógyul, hamarosan a kórházat is elhagyhatja.

Szülei bíznak benne, hogy a műtét után olyan életet élhet majd, mint bármelyik kortársa. Ez volt ugyanis a legnagyobb félelmük: hogy a meglehetősen ritka rendellenességgel, úgynevezett diaphalliával született gyermeküket környezete először megbélyegzi, majd kitaszítja magából.

Dr. Vishesh Dixit, a mumbai Sion Kórház sebésze a Daily News And Analysis című lapnak elmondta, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy kollégáival úgy kellett eltávolítaniuk a két felesleges péniszt, hogy mindeközben egy másik team ki tudjon alakítani a kisfiúnak egy végbélnyílást is. A gyermek ugyanis anélkül született.

„A fiú nem sokkal a születése után átesett egy kolosztómia nevű eljáráson, ami során a sebészek vágást ejtettek a gyomrán, hogy megszabadulhasson a salakanyagoktól. Most, hogy elkészült a végbélnyílása, néhány hét múlva elvégezhetik rajta azt a beavatkozást, ami bezárja majd a gyomrot” – mondta az orvos, majd hozzátette, a kisfiú rendellenessége nagyon ritka: 1609 óta mindössze 100 hasonlót regisztráltak az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik