Belföld

Minden napra egy kis disznóság

2002 óta minden évben ünnepi teríték kerül a vásárhelyi hajléktalanok asztalára, négy éve pedig disznótorossal ünnepelnek.

Finomságok az ünnepek alatt

Dr. Kószó Péter alpolgármester kezdeményezésére 11 éve bőséges és finom étkek készülnek a vásárhelyi hajléktalan szálló lakói számára. Négy éve Maczelka Tibor vállalkozó, saját állományából választja ki a malacot, melyet az utolsó porcikáig feldolgoznak. Idén ez a “malac” 300 kilós volt.

Csütörtökön két hatalmas bogrács disznópaprikás, 50 liter orjaleves, főtt hús és zöldség futott be a Csomorkányi utcán található szállóra. A csigatésztát, és a savanyúságot saját konyháról adták hozzá. A disznó többi részéből kolbász, hurka, sült hús és egyebek készültek. Ezt lefagyasztják és az ünnepek alatt fogyasztják el jó étvággyal, ugyanis ekkor nem kapják a közétkeztetést, így mégis jut minden napra kiadós falat az asztalra.

Korsós Sándor intézményvezető elmondta, jó látni, tapasztalni, hogy sokan segítenek az elesetteken, rászorulókon. Egy szegedi civil szervezet is bejelentkezett a hétvégére, valamint egy vásárhelyi baráti társaság a két ünnep között idén is, immár sokadik alkalommal, bográcsost főz a bentlakóknak.

Akik a városban tanyáznak

A szállón most 67 férőhelyre csaknem teltház van. Az a jellemző, hogy az ünnepekre is bent maradnak, nincs is igazán hova menniük, így együtt ünnepelnek. Vannak azonban páran akik egyáltalán nem, vagy csak a nagy hideg beköszöntével csalhatók be a hajléktalan szállóra, mondta el kérdésünkre Korsós Sándor.

A városban és a környéken szabadban élőkről tudnak, rendszeresen látogatják őket, forró teát, takarót visznek. Tanyáikat a legkülönbözőbb helyen verték fel. Ketten a volt Kossuth bejáratához telepedtek le, de lakik hajléktalan a vasútállomás egyik elhagyatott épületében, a Tóth-malomnál, a szentesi úton egy régi ólban, valamint a Kása-erdőben is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik