Belföld

Lázár: előbb a 8-1-et kell megmagyarázni

lazar-janos(960x640)(5).jpg (lázár jános, )
lazar-janos(960x640)(5).jpg (lázár jános, )

Két hét múlva elszámolnak a bankok, hétfőn a bírósághoz fordul egy másik ügyben, többek között erről is beszélt Lázár János államtitkár székkutasi fórumán.

Lakossági fórumsorozatát Székkutason folytatta Lázár János országgyűlési képviselő, államtitkár, ahol sok helyi és országos üggyel kapcsolatban is felszólalt.

Csányiék a 8-1-gyel vannak elfoglalva

Kiemelte, a bankok nagyon “hallgatnak” az utóbbi időben, ám november 1-el színt kell vallaniuk a devizahitelek ügyében. Visszatekintésében elmondta, 2002-től állami jóváhagyással engedték a támogatott devizahiteleket, a forinthitelek mellett, így az államnak most is kötelessége a segítségnyújtás.

A bankok becsapták a devizásokat, kamattal és árfolyammal egyaránt, akkor senki sem volt, aki felvilágosította volna az ügyfeleket, milyen kockázatai vannak például a svájci frankban felvett hitelnek. A kormány készül a megoldásra, mely év végéig meg is születik. Hogy milyen megoldás születik, arról még nem beszélt, de elmondta a horvát példát is vizsgálják, valamint azt is figyelembe veszik, hogy immáron több perben is elmarasztaló döntés született a bankok ellen.

Egy – vélhetően Csányi Sándornak címzett – kiszólásában a bankok hallgatásának okát azzal magyarázta, előbb a holland-magyar mérkőzés 8-1-es eredményét kell megmagyarázni, azért nem tudnak addig azok devizaügyben intézkedni.

800 embert loptak meg, de a per áll

Lázár a volt székkutasi TSZ vezetői elleni perről is beszélt. Egy éve indult eljárás ellenük, mivel mint fogalmazott szinte minden székkutasit, több mint 800 embert csaptak be, lopták szét a TSZ vagyonát. Az pedig a magyar bíróságok szegénységi bizonyítványa, hogy egy éve egyetlen tárgyalásra sem került sor. Ezért hétfőn levélben kéri számon az ügy elhúzódását a bírói hivatal elnökénél.

Székkutas és a térség jövőjét a mezőgazdaságban látja, jelentette ki Lázár János. Az állami földbérletek 2017-ben lejárnak, és ő azon lesz, a település környékén 1600 hektáron gazdálkodó Hód-Mezőgazda Zrt helyett helyi gazdák jussanak földhöz. Az állami földekhez pedig a nemzeti park további 400 hektárt biztosít, melyek pályázatában még az idén eredményhirdetés várható.

A település kiemelt projektje a csatornázás, ami jövőre elindulhat 92 százalékos támogatottsággal. Ez azonban azt jelentené, hiányzik még közel 300 millió forint a beruházásból. Az államtitkár itt elmondta, a székkutasiaknak nem kell félniük, nem ők fogják pótolni a hiányzó részt, abban a kormány fog segíteni. A víz és csatornadíj együttes mértéke pedig megfizethető lesz.

“Szegednek nem kellettünk”

A régiót érintő beruházások kapcsán a Kecskemét-Békéscsaba közötti M44-es építését emelte ki, mely négysávos autóútként fog megépülni. Jövőre már az első 65 kilométeres szakaszát el is kezdik. Kijelentett,e azon dolgozik, Vásárhely és a térség Békés megye felé nyisson, Békéscsabával törekedjen jó kapcsolatra.

A víz és csatornaszolgáltatást már a csabai székhelyű Alföldvíz Zrt végzi, de a szemétszállításban is Békéscsaba felé “gondolkoznak”. Elmondta, Szeged felé is próbálkoztak, de Szegednek nem kellettünk, nagyváros, jól működik minden, nem kell a kis, egyszerű Vásárhely – fogalmazott.

A 47-es főút felújítása és négysávosítása szintén kiemelt projekt lehet a következő 10 évre. Elsőként a Vásárhely-Orosháza közötti szakaszt kell megerősíteni. Ezzel egy időben a Vásárhely-Székkutas közötti kerékpárút építését is meg kell kezdeni 1-2 éven belül.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik