A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletét maga a gyanúsított hívta július 15-én délután, ahol bejelentette, egy késsel többször megszúrta anyja élettársát. A Csomorkányi út melletti házhoz kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták T. Sándort. A mentők már csak a 67 éves férfi halálát tudták megállapítani.
A Délmagyarország úgy tudja, gyakoriak voltak a viták a gyanúsított és az áldozat között, illetve a fiatal férfi ellen több eljárás is folyt korábban családtagjai bántalmazása miatt. A lap internetes portálja, szomszédokra hivatkozva azt írja, általában a pénz miatt vesztek össze. A gyanúsított nem dolgozott, valószínűleg valamennyien az áldozat nyugdíjából éltek.
A lap értesüléseit, a nyomozásra való tekintettel a rendőrség nem kommentálta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csak annyit közölt, a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 31 éves gyanúsított előzetes szóváltás nélkül, egy korábbi vitájuk miatt ölte meg az idős embert.