Belföld

Az energiatudatos közigazgatás a cél

governee(1)(960x640).jpg (governee, hódmezővásárhely, )
governee(1)(960x640).jpg (governee, hódmezővásárhely, )

A mai nappal formálisan lezárult a Hódmezővásárhely által vezetett, nemzetközi GovernEE projekt, melynek célja a műemléképületek energiahatékonysági problémáinak megoldása volt. A stratégiai program keretében megvalósuló vásárhelyi mintaberuházás révén a közintézmények illetve a műemlékvédelem alatt álló épületek energiafelhasználásában 5-10 százalékos csökkenés érhető el. Ez évente több tízmillió forintos megtakarítást jelenthet a városnak.

Egy, az energiatudatosság gazdasági jelentőségét hangsúlyozó nemzetközi konferenciával zárta le a vásárhelyi önkormányzat a 3 éves GovernEE – Jó kormányzás az energiahatékonyság területén elnevezésű, regionális projektet. Az EU közép-európai kohéziós programja által támogatott, közel 2,2 millió euróból megvalósuló stratégiai együttműködés célja az volt, hogy a projektben résztvevő partnerek, közös erővel megoldásokat találjanak a köz- és műemléképületek energiafelhasználásának csökkentésére.

A projekt keretében kidolgozott tervezetek 4 mintaberuházásban kerültek tesztelésre. Hódmezővásárhelyen egy intelligens épületenergia-figyelő rendszer kiépítésére került sor, amely, amellett, hogy nyomon követi a rendszerbe bekapcsolt közintézmények minden közműfogyasztását, az előzetes beállítások szerint szabályozza is azokat.

– A középületek energiahatékonyságának javítása kiemelt kérdés. Az Európai Unió épületállományának mindössze 12 százalékát teszik ki, ugyanakkor az EU teljes energiafogyasztásának 40 százalékát ezek adják össze. Hódmezővásárhelyen is magas a középületek energiaszámlája, évente összesen körülbelül 250 millió forint. Ebből leginkább az energiafelhasználás csökkentésével, illetve az energiahatékonyság növelésével lehet lefaragni – mondta el a projekt záróprogramja előtt tartott sajtótájékoztatón Almási István polgármester.

A zárónapra a városba érkezett, többek közt Eberhard Brecht, az egyik partnerváros, Quedlinburg polgármestere, Árvay Szilárd, a Külügyminisztérium munkatársa, Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó nagykövet főtanácsadója, valamint és Hen Gerritse, az EU-Liaison ügyvezető igazgatója. A konferencia valamennyi résztvevője hangsúlyozta, a projekt végével a munka korántsem fejeződött be. A kitűzött célokat a gyakorlatba is át kell ültetni. Ehhez mindenekelőtt a helyi döntéshozók, a közszféra vezetőinek bevonására, az érintettek kompetenciájának fejlesztésére van szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik