Belföld

Segítőkész lesz a Segítő kéz

Egyedülálló kezdeményezés indult Vásárhelyen egy étterem és a roma kisebbség összefogásával, minden rászoruló megsegítésére.

A Fehér Akác étterem, és annak tulajdonosa Keresztesi András, valamint Mátray Attila, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke mutatta be Gulyás József programvezetővel azt a kezdeményezést, mely minden rászorulón segíteni akar a jövőben Vásárhelyen.

Az alakuló ülésen elhangzott, bár a városban is vannak törekvések a hátrányos helyzetűek segítésére, mégis aránytalanul kevés program segít olyan mindennapi problémákon, mint az emberek napi étkezése, téli tüzelője, és ruházkodása.

A program az ifjúságra is kiemelt figyelmet fordít oktatási és szociális tervekkel, pályázatfigyeléssel és azok kihasználásával. Mátray Attila kiemelte, kitörési pontot lát – akár a roma társadalom számára is – a családi mezőgazdasági  vállalkozások segítésében, háztáji termelésben, és az ehhez kapcsolódó oktatásban.

Még ebben az uniós ciklusban pályázni is fognak céljaik megvalósítására, emellett egy nagyszabású rendezvényt szerveznek Tolerancia Nap néven szeptember 28-ra, ahová egy roma sztár fellépéséről is tárgyalnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik