Belföld

Rég volt ilyen olcsó az aratás

A vörösrozsda, és a pocok is kár tett a búzában, így a gazda csak kis részt ajánlott idén a munkásoknak. A sóshalmi aratóünnepen jártunk.

Molnár Ernő – a Sóshalmi Olvasókör elnöke – vezette az aratóbrigádot, akik Németh Zsolt gazda földjét szerették volna levágni busás részesedés fejében, ám a tulajdonos idén nehezen állt kötélnek. A vörösrozsda, szél és pocok is pusztította gabonáját, a kért egyötödöt nem tudta elfogadni, végül 15 százalékban állapodtak meg, indulhatott a munka.De csak egy kupica pálinka – az üzlet megköttetésének záloga – lehörpintése után.

Ezzel csúcsosodott ki az idei arató ünnep, mely már évtizedes hagyományokkal bír a sóshalmi tanyavilágban. A helyszín ezúttal nem a megszokott volt, mivel a sóshalmi iskolán pályázatos felújítás folyik, ezért átmenetileg Székkutason tartották a műsort, ahol a fogatok nótaszóval idén is körbejárták a falut, az aratás előtt pedig áldást mondott Vladár Sándor református lelkész. Az aratás ugyan Péter-Pálkor kezdődik, de idén jó két héttel korábban elindultak vele.

A legszívesebben mi is felültünk volna az egyik kocsira – ahonnét vidáman integettek -, vagy beálltunk volna kaszálni a vidám kompániába, ám erre most nem került sor, majd legközelebb. Azért egy nótát elhúzott nekünk is Labozár Antal és Gulyás Ferenc, és messziről parolázott pónilovas Mihály Lacika is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik