Belföld

Diákok fogtak fegyvert a dóci lőtéren

Kispuska lövészetet tartottak a KatonaSuli program tanulóinak a hódmezővásárhelyi helyőrség gyakorlópályáján.

Kispuska lövészetet tartottak a napokban a Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola „katonasulis” diákjainak a Bocskai-dandár vásárhelyi helyőrségének dóci lőterén.

A tizenöt tanuló 22-es kaliberű TOZ-17-es puskával lőtt a gyakorlópálya céltábláira.

Ezt a típust Magyarországon alapvetően sportlövészetre használják, de a célzás és a lövészet alapjainak elsajátításához is tökéletesen alkalmas – mondta el a fegyver kapcsán Búz Csaba hadnagy, a dandár sajtótisztje.

A diákoknak a megfelelt osztályzatért 25 méterről legalább kétszer el kellett találniuk céltábla közepét.

Hazadi János őrnagy, a KatonaSuli programban résztvevő tanárként elmondta, hogy az összes évfolyamnál arra törekszenek, hogy a tanévzáró program mindig a lövészet legyen.

Hazaindulás előtt az osztálynak még lehetősége nyílt arra, hogy a lőtéren tartózkodó 62. Lövészzászlóalj lövész katonáinak, valamint az alegység harcjármű irányzóinak a lövészete mellett, a mesterlövészek gyakorlását is megnézze – tudtuk meg a helyőrség szóvivőjétől.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik