Belföld

Tanévzárás és csatornázás Székkutason

Testületi ülést tartottak a településen hétfőn. Székkutason is véget egy tanév de ősszel nemcsak egy új kezdődik, hanem a csatornázás is.

Az elmúlt évben Patyi Éva, mint megbízott tagintézmény vezető igazgatta a székkutasi általános iskolát, most pedig egyedüliként pályázott az intézmény végleges vezetői álláshelyére, melyben nemcsak a testület, de Szél István polgármester is támogatja.

Székkutason 132 iskolás tanul, köztük sok a hátrányos helyzetű diák, de nem csak ők, a tehetséges tanulók is külön figyelmet kapnak, emelte ki Patyi Éva. Szél István elmondta a legfontosabb kérésük az iskolával kapcsolatban a tető felújítása, mely 80 millióból valósulhat meg. Ugyanakkor kérte, készüljön kimutatás arról, hogy a nyolcadik osztály elvégzése után mi lesz a gyerekekkel, hová, merre kerülnek, mit tanulnak.

A statisztikát több évre visszamenőleg szeretné látni, ugyanis a falu pár év múlva óvodapedagógus nélkül marad, de kell majd védőnő is a településre. A település munkaerő szükségletét pedig mindenképpen “házon belül” szeretnék megoldani.

Szél Istvánnal a testületi ülés előtt nagyon sok dologról beszélgettünk. (a többiről is olvashatnak hamarosan) Az egyik legfontosabb, hogy napokon, heteken belül kiderülhet ki lesz a település csatornázásának kivitelezője. Kilenc pályázó vitt ki anyagot, de lehet hogy nem mindegyik ad be rá pályázatot. A munka legkésőbb szeptember így elindulhat, míg a szennyvíz kezelő telep felújítása és átépítése tavasszal kezdődik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik