A helyi választási bizottsághoz fordul a Fidesz Lázár János Hódmezővásárhelyen és Makón kihelyezett választási hirdetéseinek megrongálása miatt – mondta el Havasi Katalin, a kormánypárt hódmezővásárhelyi szervezetének elnöke szombati sajtótájékoztatóján.
A képviselő szerint plakátrongálás eddig minden kampányban előfordult, a mostanihoz hasonló mértékű azonban soha korábban. Számításaik szerint körülbelül háromszáz falragaszt és négyszáz táblát rongáltak meg, firkáltak össze, téptek vagy fújtak le az elmúlt hetekben.
Fidesz helyi szervezeteinek feljelentése alapján tizenöt szabálysértési és egy büntető eljárás indult. A rendőrség a feltételezett elkövetőket is elfogta. Havasi szerint csanádpalotai és makói Jobbik-aktivistákról van szó, illetve, mint mondta, egy helyütt a radikális párt jelöltjének kocsiját is látni vélték.