Belföld

Verseny Dömötör nyomdokain

Idén is a Németh Lászlóban rendezték a Dömötör János Művészettörténeti Versenyt a városi középiskolák 9-12. évfolyamos tanulói számára.

Hódmezővásárhely Önkormányzata, a Németh László Gimnázium, Általános Iskola és a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ művészettörténeti  versenyt hirdetett a jeles hódmezővásárhelyi művészettörténész, Dömötör János emléke előtt tisztelegve.

A város középiskoláinak tanulói  négy fős csapatokkal nevezhettek a versenyre. A csapat egyik tagjának workshopon kell részt vennie a vetélkedő ideje alatt, ahol a feladat linómetszet  készítés és nyomtatás. A többiek ezalatt egyéb feladatokat oldanak meg és bemutatják az előzetesen elkészített prezentációjukat.

Dömötör Jánosnak elévülhetetlen szerepe volt az alföldi művészet értékeinek feltárásában és bemutatásában. Nagy hozzáértéssel, szorgalommal és alapossággal vette számba szeretett városának művészeti értékeit. Mindemellett munkásságának fontos része volt az ismeretterjesztés. Írásban és szóban, kiállítótermekben, iskolákban, olvasókörökben plasztikusan mutatta be a helyi kultúra színeit és értékeit.

A verseny zsűrijében Hegedűsné Dékány Magdolna, művészeti tanácsadó, Hézső Ferenc, festőművész, Dömötör Mihály, fotóművész és Szenti Tibor író, néprajzkutató foglalt helyet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik