Szórakozás

Gyermekeit is a halálba vitte volna

Gyermekeit is a halálba vitte volna (gyógyszer, koronária)
Gyermekeit is a halálba vitte volna (gyógyszer, koronária)

Magával és négy gyermekével is végezni akart egy kecskeméti asszony. A gyerekekre szívbetegeknél használt tapaszokat ragasztott, ő maga pedig több levélnyi vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be. A gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életüket.

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Melinda, 30 éves kecskeméti lakossal szemben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya. A nő a rendelkezésre álló adatok szerint június 23-án hajnalban szándékosan megmérgezte 5 és 3 éves, illetve 7 hónapos ikerpár gyermekeit. Az asszony a gyerekek testére a koronária nevű betegség tüneti kezelésére szolgáló tapaszokat ragasztott.

A helyszínen végzett szemle alkalmával a nyomozók több, már feltépett és üres gyógyszertapasz tasakját foglalták le. A kirendelt igazságügyi toxikológus szakértő véleménye szerint a tapaszokban egyenként 80 mg hatóanyag található. A gyógyszer a beszűkült koronáriákat tágítja így javítva a szívizomzat vérkeringését. Amennyiben nem rendeltetésszerűen használják, hatására jelentősen romlik a szívizomzat vérellátása, szívritmus zavarok, mellkasi fájdalom, vérnyomásesés következhet be. A négy gyermek esetében, akár egyetlen tapasz felhelyezése is okozhat olyan szívritmus- és keringészavart, ami halállal járhat.

A nő miután felhelyezte a tapaszokat gyermekeire, magával is megpróbált végezni. Nagyobb mennyiségű vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett, minek következtében rosszul lett. A lakásban tartózkodó nagyapa vette észre, hogy mi történik, a mentőket is ő értesítette. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az anyát, és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Kecskeméti Járásbíróság elrendelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik