Belföld

Bojkottálják Orbán díszvacsoráját

Orbán (Array)
Orbán (Array)

"Az ember nem ül le egy asztalhoz olyan kormányfővel, aki nyíltan uszít, pengekerítést épít a menekültek elé, illiberális demokráciáról szónokol. Ez evidencia."

Fehér Márta Széchenyi-díjas professzor nyílt levelében arra kérte tudóstársait, ne menjenek el a kormányfő fogadására.  Orbán Viktor idén harmadszor hívta meg a Széchenyi-díjas tudósokat, hogy a Magyar Tudományos Akadémia alapítójának születésnapját szeptemberben egy fogadáson együtt ünnepeljék. Radnóti Sándor Széchenyi-díjas egyetemi tanár elsőként csatlakozott a felhíváshoz.

A filozófus, esztéta szerint “szép lenne és méltó”, ha minél többen megfogadnák Fehér Márta javaslatát. Radnóti a Népszavában az okokat, amelyek miatt szerinte sem lehet elfogadni a vacsorameghívást, még kiegészítette azzal, hogy az Orbán-kormány súlyos ellenségeskedést szít a magyar társadalomban, minden ellenzéki pártot ellenségnek állít be, és csak azokat tekinti magyarnak, akik a jelenlegi kurzusnak a hívei.

Az irodalomtörténész filozófus az elmúlt két évben is kapott meghívást az eseményre, de minden alkalommal – ahogyan most is -, udvariasan és azonnal visszautasította azt.

“Az ember nem ül le egy asztalhoz olyan kormányfővel, aki nyíltan uszít, pengekerítést épít a menekültek elé, illiberális demokráciáról szónokol. Ez evidencia”.

Így összegezte érveit. Fehér Márta felhívásához csatlakozott Ludassy Mária is. A Széchenyi-díjas filozófus eddig sem ment el a díszvacsorákra, csak nem lépett a nyilvánosság elé véleményével. Most ő is megtette – emlékeztet a Népszava.

Fehér Márta, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Filozófia és Tudománytörténeti Tanszékének professzora az Élet és Irodalomban (ÉS) közölte felhívását, amelyben arra kérte a Széchenyi-díjasokat, hogy ne fogadjanak el se meghívást, se több kokit és sallert. A professzor utalt rá, hogy a jelenlegi hatalom a szakemberek tiltakozása ellenére tiszteletbeli doktorrá avatta a tudományos teljesítményeket felmutatni nem tudó Mocsai Lajos, és ezzel magát a tudományt értékelte le a kormány.

A Vasárnapi Hírekben a professzor nyílt levele magyarázataként azt mondta, “ha hagyjuk, hogy a tudományos világra rátelepedjen a politika, akkor nemcsak egy-egy egyetem kerül veszélybe, hanem az egész társadalom”. Fehér Márta többször említette Caligula példáját:

“Itt most bárkiből bármi lehet, ha a hatalom úgy gondolja. Caligula, az őrült római császár is így tett, amikor szenátorrá nevezte ki lovát, Incitatust. Ezzel azonban nemcsak a szenátori tisztséget degradálta, hanem a lovat is – azt ugyanis nem ló mivoltából fakadó erényei miatt becsültette az emberekkel. De a lényeg: káros téveszme munkálkodik azokban, akik azt hiszik, hogy bárkit bármilyen tisztségre kinevezhetnek. (…) A Római Birodalmat is a Caligula-félék intézkedései sodorták végveszélybe, a meggyengült birodalmat aztán darabokra szedte az ideológiai-gazdasági háború, valamint az akkori népvándorlás.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik