A 26 éves marokkói Ajjúb al-Kazzáni tagadja a terrorvádakat, és azt is, hogy elsütötte volna a fegyverét a Thalys, Amszterdam és Párizs között közlekedő vonaton – mondta Sophie David, a hivatalból kirendelt ügyvéd a BFM francia tévécsatornának adott interjújában.
A jogász elmondta: ügyfele megdöbbent, amikor megtudta, hogy többen megsebesültek, és azt mondta, hogy “nem történt semmi”, “nem volt lövöldözés”, “a Kalasnyikov gépkarabély nem működött”, “őt pedig azonnal legyűrték”.
Fotó: Europress
A gépkarabéllyal, automata pisztollyal és késsel felfegyverkezett támadó, aki a hatóságok szerint kapcsolatban állt a radikális iszlám mozgalommal, azt állította, hogy a fegyvereket egy bőröndben találta egy brüsszeli parkban, ahol gyakran töltötte az éjszakát más hajléktalanokkal.
Pénzre volt szüksége vs kiképezte az Iszlám Állam
Az ügyvéd beszámolója szerint a marokkói férfi azt hallotta az ismerőseitől, hogy a vonat tele lesz gazdag emberekkel, ezért úgy döntött, hogy a talált fegyverekkel kirabolja őket, mert pénzre volt szüksége.
A spanyol titkosszolgálat egyik név nélkül nyilatkozó munkatársa ugyanakkor azt közölte, hogy Ajjúb al-Kazzáni tavaly májusban Törökországon keresztül Szíriába utazott, ahol sajtóhírek szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet egyik táborában kiképzést kaphatott.
Ahogy arról beszámoltunk, az Amszterdam és Párizs között, több száz kilométeres sebességgel közlekedő expresszvonaton a lövöldözés Belgium területén történt pénteken. A vonatot Arras észak-franciaországi város pályaudvarán leállították, ahol az utasokat evakuálták. A sebesültek között egy-egy francia, brit és amerikai van, a brit sebesülése súlyos. A lövöldözőt két szabadságos amerikai katona és egy diák dulakodás után ártalmatlanná tette, majd a rendőrség letartóztatta.