Belföld

Koszos kéz miatt halhatnak meg sokan a magyar kórházakban

A kórházi fertőzéseket kórházi dolgozók is elkapják, de csak a páciensek haltak bele – leginkább a kézmosás elhanyagolása tehet a terjedéséről – írja a Napi Gazdaság.

Magyarországon tavaly az egy évvel korábbinál 37-tel kevesebb, 111 kórházi járványt jelentettek, de így is több mint 1300-an betegedtek és 18-an haltak meg e fertőzések következtében – számolt be a Napi Gazdaság szerdai számában az Országos Epidemiológiai Központ összesítésére hivatkozva.

Az Európai Unióban évente 4,1 millió beteg kap el valamilyen fertőzést kórházi kezelése során.

A 111 magyarországi járvány majdnem 60 százaléka úgynevezett nem specifikus, vagyis egyéb közösségekben is előforduló fertőzés volt, a kórházi körülmények között jelentkező járványok mintegy 40 százalékot tettek ki. A páciensek mellett egészségügyi dolgozók is megfertőződtek, ám végzetes kimenetellel csak a betegeket érintő fertőzések jártak.

Mint írták, a kórházi fertőzések döntő többsége szennyezett kézzel terjed egyik betegről a másikra. A 106 magyar kórházra kiterjedő vizsgálat alapján a kézfertőtlenítési gyakorlat az intézmények 60 százalékában “közepes”, 34 százalékában alapszintű, 4 százalékában haladó, egy százalékában elégtelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik