Sport

Vérdopping miatt fosztották meg olimpiai bajnoki címétől a futónőt

Asli Cakir Apltekin (Array)
Asli Cakir Apltekin (Array)

A Londonban női 1500 méteren győztes Asli Cakir Alptekin aranyérmét elvette a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS)

A török atléta – aki csütörtökön lesz 30 éves – 2010. július 29-e utáni eredményeit törölték, köztük a 2012-es ötkarikás játékokon szerzett aranyérmét, valamint a 2012-es Európa-bajnoki címét, emellett nyolcéves eltiltást kapott. A CAS hétfői közleménye szerint a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bebizonyította, hogy 2010. július 29. és 2012. október 17. között Asli Cakir Alptekin “manipulálta a vérét”.


2012-ben még így ünnepelt
Fotó: Europress Fotóügynökség

A sportoló versenyzési jogát 2012 áprilisában felfüggesztették doppinggyanú miatt, mivel az ellenőrzés során Alptekin vérében abnormális értékeket mértek, s az IAAF a nemzeti szövetség hatáskörébe utalta a vizsgálat lefolytatását. Hazája szövetsége két hónappal később azt közölte, hogy a sportoló nem vétett a szabályok ellen. Az IAAF 2013 februárjában nyújtott be fellebbezést a CAS-hoz, egyúttal ismételten hatályba helyezte a középtávfutó versenyzési jogának átmeneti felfüggesztését.

Alptekint a 2004-es junior világbajnokságon aratott győzelme után egyszer már két évre eltiltották doppingolás miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik