Az új igazolványok egyben elektronikus pénztárcaként, bérletként, könyvtári belépőként és egyéb lokális igényeknek megfelelően működhetnének. Új kártyára pedig azért lesz szükség, mert a jelenlegiek funkcionálisan nem fejleszthetők, és ezért a folyamatosan bővülő igényeknek nem tudnak majd megfelelni – olvasható egy tanulmányban.
A visszaélések miatt szintén szeptembertől a meglévő kártyákra kerülő matricákat sorszámmal látják el. A gyorsabb ügyintézés érdekében pedig a leendő hallgatóknak már nyáron el kell küldeniük az igazolványkérő lapjaikat és a hozzá tartozó befizetést igazoló csekket. Így remélhetőleg a korábbi évektől eltérően minden diák szeptemberben kézhez veheti igazolványát – tette hozzá Majó Zoltán.