Belföld

Magyarkeresztúrra, Vidornyafokra és Újkenézre figyel a világ

valasztas-kiallitas(210x140).jpg (Array)
valasztas-kiallitas(210x140).jpg (Array)

Na jó, Magyarország. Na jó, lehet, hogy nem, pedig milyen jól hangzott. Mindenesetre időközi önkormányzati választásokat tartanak a három településen.

A Győr-Moson-Sopron megyei Magyarkeresztúron azért lesz időközi választás, mert a község képviselőtestülete májusban kimondta feloszlását, miután három képviselő nem tudott együtt dolgozni a tavaly októberben megválasztott településvezetővel, Németh Erzsébettel (független). A polgármesteri tisztségért ketten, Németh Erzsébet és Foki Tibor (szintén független) indulnak. A négy képviselő-testületi helyért 12-en indulnak, mindnyájan függetlenként. A településen csaknem négyszázan, egy szavazókörben adhatják le voksukat.

A Zala megyei Vidornyafokon szintén a képviselőtestület önfeloszlatása miatt lesz időközi polgármester- és képviselőtestületi választás. A képviselőtestület ugyanis nem tudott együtt dolgozni az eddigi polgármesterrel, a független Hág Attilával, akitől kérték, hogy mondjon le. Ezt a településvezető nem tette meg, ezért a testület az önfeloszlatás mellett döntött.

A polgármesteri posztra egyetlen jelölt van, az eddigi vezető, Hág Attila, a négyfős képviselő-testület tagjait pedig hat jelölt közül választhatják meg a település lakói. A mostani indulók közül egyik sem volt tagja a tavaly megválasztott testületnek. A választói névjegyzékben közel 120-an szerepelnek.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet, a polgármester-választáson az a jelölt nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, függetlenül a megjelentek számától.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz roma választópolgárai a testület önfeloszlatása miatt választhatnak új települési nemzetiségi képviselőket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik