Élet-Stílus

Hangjával gyógyítja a menhelyi kutyákat egy idős nő

idos-no(650x433).jpg (Array)
idos-no(650x433).jpg (Array)

Sandy azután kereste fel az otthonához legközelebbi menhelyet, hogy elvesztette imádott kutyáját.

„Hihetetlennek tűnhet, de ezek a kutyusok sokkal többet tesznek értem, mint én őértük” – kezdi a Today című amerikai hírportálnak Sandy Barbarella, az az amerikai nő, aki a közelmúltban egy fotónak köszönhetően világhírű lett. A szóban forgó képen, ami a Reddit közösségi oldalról indulva alig néhány nap alatt bejárta a világot, jól látszik, ahogy Sandy az egyik pennsylvaniai menhely rácsai előtt üldögél és olvas.

„A legtöbb menhelyi kutya retteg. Izgatottak, nyugtalanok. A hangom úgy tűnik, megnyugtatja őket” – mondja Sandy, aki tavaly döntött úgy, hogy sorsukra hagyott állatokon segít, azután hogy kutyája, egy 14 éves welsh corgi, tüdőgyulladást kapott és meghalt. „Angusnak hívták, az AC/DC gitárosa után kapta a nevet” – mondja mosolyogva Sandy, aki saját bevallása szerint még nem tette túl magát veszteségén.


Kép forrása: Reddit 

„Angus tálja a mai napig ott áll a konyhában. Senki nem nyúlt hozzá, és ez egyelőre jó így” – árulja el a négygyermekes anyuka, aki tavaly májusban látta meg a menhely hirdetését. „Egy kísérleti programhoz kerestek önkénteseket, akik vállalják, hogy olvasnak a kutyáknak, hogy megnyugtassák őket.”

És Sandy azóta rendületlenül járja a mesekönyveivel a menhelyeket. Mint mondja, nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor a kutya – akinek felolvas – a járkálás után lefekszik vele szemben és a hangját hallgatva álomba szenderül.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik