Belföld

Alkotmányjogi vetélkedő a Szegedi Ítélőtáblán

Vetélkedő a Szegedi Ítélőtáblán (Vetélkedő a Szegedi Ítélőtáblán)
Vetélkedő a Szegedi Ítélőtáblán (Vetélkedő a Szegedi Ítélőtáblán)

A Szegedi Tudományegyetem Alkotmányjogi Tanszéke vetélkedőt hirdetett meg a jogi kar másodéves hallgatói számára, amelyre háromfős csapatok jelentkezését várták.

Az Alkotmánybíróság elnöki tisztét ezen a napon dr. Balogh Elemér professzor, tanszékvezető egyetemi tanár, alkotmánybíró vállalta magára, míg a zsűriben helyet foglalt dr. Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke is.

A csapatok két témakörben fejthették ki véleményüket. Az egyik: a közszereplők és a véleménynyilvánítás szabadsága, a másik egy Alaptörvény értelmezési kérdés volt: mi a köztársasági elnök szerepe az alkotmánymódosítás során.

A verseny meghirdetésével azt szerette volna az Alkotmányjogi Tanszék felmérni, hogy az egyetemi tanulmányaik során szerzett elméleti tudásukat, konkrét jogesetek kapcsán mennyire tudják az „alkotmánybíróvá” előlépett hallgatók alkalmazni.

A magas színvonalú verseny résztvevőinek dr. Balogh Elemér az Alkotmánybíróságon, míg dr. Harangozó Attila a Szegedi Ítélőtáblán 3 hónapos gyakornoki képzési lehetőséget ajánlott fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik