Harangozó Attila, a szegedi táblabíróság elnöke elmondta, a megállapodás célja, hogy az NKE hallgatói bekapcsolódhassanak a Szegedi Ítélőtábla, a Budapest Környéki, illetve a Szegedi Törvényszék szakmai gyakornoki programjába, így a közszolgálati munkára készülők, a jövő katona- és rendőrtisztjei, közigazgatási szakemberei már tanulmányaik során betekintést nyerhessenek az igazságszolgáltatás munkájába.
Patyi András rektor közölte, egyetemükön nem folyik jogászképzés, a közigazgatási pályára lépők döntő többsége viszont a jelenleg Magyarországon működő nyolc jogi karról kerül ki. Nagyon fontos, hogy mellettük azok is betekintés nyerjenek a jog világába, a bíróságok munkájába, akik nem kaptak jogi képzést, és lássák, miként kezeli a jogrendszer a társadalmi vitákat. Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék elnöke kifejtette, az igazságszolgáltatás számára is nagyon fontos, hogy minél képzettebb, a jogban is járatos ember dolgozzon a közszolgálatban.
Tárkány-Szűcs Babett, a Szegedi Törvényszék megbízott vezetője arról beszélt, hogy a csongrádi megyeszékhelyen a közigazgatási és a munkaügyi bíróság munkájába szeretné majd bevonni az NKE-ről érkező gyakornokokat. Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese a program részleteiről elmondta, a 2013/14-es tanévben öt-öt gyakornokot fogad a három bíróság azon hallgatók közül, akik legalább négyes tanulmányi átlagot értek el, érdeklődnek a bíróságok munkája iránt, előnynek számít, ha valaki tudományos diákköri munkát is végez. A gyakornokok a bíróságokon bírói tanácsok mellé beosztva végzik munkájukat. Ha a három bíróságon eredményesnek bizonyul a kezdeményezés, azt az egész országra szeretnék kiterjeszteni a jövőben.