Egyedülálló egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése kezdődik a magyar kormány 6 milliárd és a GE Healthcare 5 milliárd forintos hozzájárulásával, Szegedi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem, valamint az Országos Onkológiai Intézet szakmai hátterével – mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára szerdán Budapesten, a projektről szóló megállapodás aláírásakor.
Reich Lajos, a GE Healthcare magyarországi kutatás-fejlesztési igazgatója közölte: olyan ipari internetrendszer fejlesztéséről van szó, amely az egészségügyi eszközök egymás közötti kommunikációját teremti meg, egyidejűleg alkalmas lesz egy minden betegre kiterjedő országos adatbázis megteremtésére is.
Az igazgató jelezte: világszerte jellemzőek a szűkös egészségügyi források; így nagy jelentősége van annak, hogy az új eszköz hatékonyabb működést, így költségmegtakarítást tesz lehetővé.
Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország lesz a globális központja ennek a szolgáltatásnak, amelyért amerikai és indiai helyszínek is versengtek. A fejlesztéshez 200 kiválóan képzett szoftvermérnököt vesznek fel.