Belföld

Hétezer éves motívumok a mobil partfalon

Mobil gát épül Szegeden (Mobil gát épül Szegeden)
Mobil gát épül Szegeden (Mobil gát épül Szegeden)

A szegedi mobilgát tervezője élesben tesztelte a védműveket Szentendrén, a kivitelezőt is kiválasztják ősszel, 2014 végére el is készülhet a Tisza főutcájának elemeként az új árvízi védvonal.

Kapcsolódó cikkek

Magasabb lesz a szegedi mobilgát szentendrei testvérénél, egészen 11 és fél méterig védelmet biztosít majd a felépülő mobilgát. Tóth László, tervező a saját szemével látta, hogy 24 óra leforgása alatt felépítették a konstrukciót, a lebontásához több idő kellett, hiszen a mobilgát elemeit szakszerűen meg kell tisztítani, s úgy tárolni. Az elemek speciális alumíniumból készülnek, hozzávetőleg 30 évig használhatók.

 

 

Magasabb lesz a szentendreinél

Az építési munkálatok akár az őszi hónapokban is elindulhatnak, s a következő év végére, 2015 elejére elkészülhet a korszerű védmű. Kozák Péter, az ATIVIZIG igazgatója szerint egy tavaszi árvíz sem jelenthet veszélyt a szegediek számára, a védekezés mindenképpen biztosított. A mobilgát tervezgetése már 2006-ban megindult, a Tisza főutcájának elemeként. A projekt másfél milliárd forintját végül a vízügy hozta Szegedre, a műszaki tartalom változása miatt a szegedi önkormányzatnak azt ki is kellett egészítenie 800 millió forinttal, de semmi nem áll már a beruházás útjában, sőt még díszeket is kap a partfal.

Neolit díszek

A komplex Tisza főutcája programról nem tett le Vesmás Péter, építész. Álmai között még mindig szerepel a főutcaként csordogáló Tisza sétányokkal, hajókkal. Ezért ügyelni kell a részletekre is, lépésről-lépésre csak lesz valami az álomból. Egyelőre a gorzsai ásatásokon előkerült neolit kultúra elemeit fogják a védművek falába nyomni egy egyszerű és olcsó technikával: a beton öntésekor mintegy öntőmintát alkalmazva díszítik fel a támfalakat. Lesz mit nézni.

Ránk fért már

A tervezői munkákat Szentendrén és Szegeden is Dr. Tóth László, a Mélyépterv Komplex Zrt. elnök – vezérigazgatója vezette.

Az elmúlt években a Tisza rendkívüli árvizei jelentősen amortizálták – az egyébként sem megfelelő állapotú védműveket. Az árvízi művek leromlása miatt a probléma megoldása sürgetővé vált: a munkálatok elmulasztásával a víz mentén élők élet- és vagyonbiztonsága veszélyeztetettebb helyzetbe kerülne.

A Környezet és Energia Operatív Program keretén belül „Önkormányzati árvízvédelmi fejlesztések” tárgyú felhívásra nyújtott be pályázatot Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata. A város 2011-ben 1.5 milliárd Ft, 100%-os vissza nem térítendő támogatást nyert a közel 2 kilométer hosszú partfal – mobil fal elemekkel történő – felújítására. Az összeg az Európai Unió Kohéziós Alapjából és a hazai központi költségvetési előirányzatból kerül finanszírozásra. Az önkormányzati forrás csaknem 318 millió Ft.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik